Magyarherepe (Herepe) Ádámostól, a községközponttól 11 kilométer távolságra fekvő falu. Az odavezető út azonban szinte járhatatlan. Mindössze 17 ember lakik a falucskában, közülük az egyetlen magyar nemzetiségű Szántó Imre. A falu egyházi szempontból a Sövényfalvi Református Egyházközség szórványa – 0 lélekkel.

A település nevét az 1332-es pápai tizedjegyzékben említették először, Herepel alakban.  1344-ben a falut addigi birtokosa, Herepei Demeter zálogba adta az Erdélyi Püspökségnek.

A korábban katolikus lakosság a reformáció idején felvette a református vallást.

A ma is álló templomot 1662-ben építették. A helybéliek elmondása szerint, az egykori harangláb 1986-ban – megépítése után 340 évvel – dőlt össze. Felirat is volt rajta: „A D 1646 – EN SEGIN BENKIÖ I ACAB CSI”. Azóta nincs harangláb. És nincsenek harangok. És nincs orgona. Az orgonát Magyarsülyének adták el, a harangokat elvitték Magyarszentbenedekre, a református templomba, az orgonát a küküllőváriak vásárolták meg annak idején.

1912-ben, Szakál János lelkipásztor, valamint a falubeli egyházközség (!) presbitériumának kérésére, elkészült a papilak tervrajza, 1915-ben már állt maga, a szép épület. Mára ez is eltűnt, ennek sincs nyoma.

A falu református temetőjében még 1700-ból is találunk sírköveket. Valamikor 420-500 magyar és mintegy 40 román nemzetiségű ember élt a faluban. A magyarok elvándorlása 1947-ben, majd 1949 után kezdődött.

Az 1970-es években annyira megfogyatkozott a magyarság, hogy azóta nem tartottak istentiszteletet a templomban. Medvésről, majd Sövényfalváról beszolgáló lelkész jött ide időnként, és imaházban találkozott a hívekkel.

Négy évvel ezelőtt, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökségéről küldöttség jött a faluba kolozsvári régészekkel, építészekkel. Értékes freskómaradványt kerestek, alaposan megvizsgálták a templomot. Mivel semmit nem találtak, azt mondták, eltemethetjük a templomot. Lemondtak róla.

Valamikor festett kazettás mennyezete volt, időközben az is eltűnt. Elnézem a lapos építőköveket, amint előkandikálnak a lemállott vakolat alól, a kétosztatú támpillérek oldalán. Félköríves, gótikus ablakok, a nyugati homlokzaton elfalazott bejárat, fölötte csúcsíves záródású résablak, kifele meg befele is tágul. A nyolcszög három oldalával záruló szentély, az épületkövek, a gótikus elemek megerősítik a feljegyzéseket: az Anjou-korban épült, a 14. században, valamikor Károly Róbert vagy Nagy Lajos királyunk alatt.

Aligha hihető, hogy hatvan évvel ezelőtt itt még élénk hitélet folyt. Pedig így van. Molnár József Károly 1947-ben került ide, ebbe a – akkor ezer fölötti lélekszámú – faluba, segédlelkésznek. Ma Nagyváradon él, könyveket ír.

Írj egy hozzászólást