Havad (Neaua) Marosvásárhelytől 32 km távolságra, délkeletre, a Havad-patak két forráságának egyesülésénél, a Havadtőtől Nyárádszeredába vezető, 135A jelzésű megyei műút mentén fekvő falu.

A települést az 1567-es pápai tizedjegyzékben tíz kapuval jegyezték, plébániája már a 14. században létezett. A falu neve a régi okmányokban és a falu pecsétjén Hóvad, majd Hawad alakban jelent meg. A szájhagyomány a falu keletkezéstörténetének mondájára vezeti vissza a névadást. A monda szerint, a tatárjárás alatt megsemmisített Tekefalva bujdosó lakóinak, vadászat közbeni örömkiáltását („ha-vad!”) őrzi a név.

A 16. századi reformációt követően, 1664-ig Nyárádszentsimon filiája volt a templom és önálló lelkész nélküli falu. Bár 1615-ben már  templomhelyet vásároltak, csak 1665-ben építettek rá kis fatemplomot. Ezt 1680-ban lebontották, „nagyobbat, zsindelyfedeleset húzva fel helyette”. 1684-ben haranglábat is emeltek melléje. Azt 1774-ben eladták a seprődi gyülekezetnek, a harangokat a később felépített, új templom tornyába helyezték.

1794-1800 között építették a ma is álló, ferde tornyú templomot. (A torony ferdeségének történetét is megőrizte a szájhagyomány: az építést támogató patrónus a részeg pallérok rossz munkájának ellensúlyozására építtette ferdére a torony felső kétharmadát.)

A szószékkoronát a templomot építtető patrónus, Máthé Izsák és felesége készíttette.

Az egykori orgonát 1826-ban adományozta az egyháznak a patrónus fia, ifj. Máthé Izsák és felesége, Kökösi Zsófia. Azt azonban később eladhatták, mert a templom karzatán lévő, ma már nem működő, csak fasípokkal felszerelt orgonát 1929-ben készítette Boda József.

Az egyházközség első, 1649-es évszámot őrző, időközben elhasadt harangját talán beolvasztották az 1774-ben öntött újba. Azt az első világháború idején, a gyülekezet beszolgáltatta (egy csengettyűvel együtt). A mai kis harang felirata: „A HAVADI REF. EGYHÁZKÖZSÉG híveinek Áldozatkészségéből 1921. öntötte klein k. oszkár KUDSIRON”. Az 1837-ben öntött, majd elhasadt harangot a gyülekezet újraöntette. Felső peremének körirata: „AZ ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÖNTETTETT 1837 BEN • ÚJRAÖNTVE 1977 A HAVADI REFORMÁTUS EGYHÁZ KÖZSÉG KÖZADOMÁNYÁBÓL”. Mellette kehely, alatta az öntés évszáma látható. A másik oldalon olvasható felirat: „ÖNTÖTTE A NAGYBÁNYAI GUTINUL KISIPARI TERMELŐSZÖVETKEZET”.

A templom fennállásának 210. évfordulójára, a 211 lelket számláló gyülekezet kívül-belül felújította templomát, új ajtókat és ablakokat, úrasztalát, új szószékkoronát készíttetett, részben a hívek adományából, részben a leideni testvérgyülekezet támogatásával.

Lelkipásztorai: Kóbori Pál (1693-ig)  Dési K. György (1694-1703), Dévai István (1710-1719), Bakonyai Dániel (1721-1724), Vas János (1725-1732), Dalnoki Mihály (1732), Sánta István (1733-1763), Huszti N. Sámuel (1764-1773), Ajtai István (1774-1776), Horváth György (1778-1825), aldobolyi Rákosi György: (1825-1829), Molnár György (1830-1845), Vass István (1846-1850) Simon Imre (1894-1925), Rákossi György (1925-1927), Péter Lajos (1927-1946), ifj. Kovács Ödön (1946-1953) G. Kovács Ernő(1953-1954), Koncz Károly (1954-1957), Balogh Károly (1957-1959), Rákossy László (1960-1967), Fejér Kálmán (1967-1969), Nagy Ödön (1970-1981), Benefi Sándor (1982-1984), Kiss Csaba (1985-2007), Nagy Attila (2008-)

Nagy Attila

lelkipásztor

Írj egy hozzászólást