Fehéregyháza (Albeşti) a Nagy-Küküllő bal partján fekszik. A település területét a Küküllőbe ömlő három patak lápos, ingoványos hellyé tette.  Emiatt építették a falu közepén mesterségesen emelt földhalmokra a templomot vagy az időközben nyomtalanul eltűnt Haller kastélyt.

A falu nevét 1231-es, IV. Béla zágrábi kancelláriájában készült okirat említette először, Alba Ecclesia alakban. 1315-os okiratban a név magyar változata Feyregház. 1876-ban a falu neve még alanyesetű: Fehéregyház. A birtokos rag később került a szó végére. A nevét templomáról kapta a falu. Az ugyanis – a téglából épült, veres egyházakkal ellentétben – kőből épült. (Hogy az a templom részben azonos volna a mai református templommal, nem bizonyított.)

A faluban létező templom és az egyházközség első okleveles említése 1439-ben történt, amikor IV. Jenő pápa a fehéregyházai rendházat is a boszniai vikariátus alá rendelte. A helyi református egyház létének első bizonyítéka 1620-ból való, amikor az enyedi zsinat a fehéregyházi eklézsiát az udvarhelyi szenior igazgatása alá helyezte.

A templom a 15. század közepe táján, gótikus stílusban épült, a szász korszak csodás terméke. A csúcsíves épület a századok folyamán sokat veszített eredeti sajátosságaiból az elszenvedett számos rombolás és pusztítás következtében. A legnagyobb pusztulás 1849. július 31-én, a szabadságharc szomorú kimenetelű csatája alkalmával érte a templomot. Akkor leégett a felgyújtott templom és a torony fedele; beszakadt a nagyhajó és a torony egy része; teljesen megsemmisült a karzat négyváltozatú orgonája, a szószék koronája, az úrasztala, elégtek a padok. Utána sokáig dűlőfélben állt a templom, a teljes pusztulás fenyegette. Balázs Imre lelkipásztor szolgálata idején Alpár Ignác műépítész, mérnök szakrajzot és költségvetést készített a helyreállításra. Az anyagiak hiánya miatt azonban nem valósulhatott meg az álom. A javítás után a templom főhajója lapos lett, az ablakok csak csúcsívükben utánozzák a régieket, a torony öt méterrel alacsonyabb maradt. A szentély és a kishajó megőrizte eredeti, csúcsíves jellegét. A szentély mennyezete faragott kőbordák közé rakott boltív. A bordák a mennyezet közepén zászlós bárányt ábrázoló címerben futnak össze.

1913-ban új orgonát készíttettek a hívek. 1920-ban, az Amerikába kivándorolt, volt falustársak támogatásával új harangokat vásároltak.

A templom ma hivatalosan nyilvántartott műemlék.

Lelkipásztorai: Szerdahelyi János (1694), Fogarasi György (1698-1709), Halmágyi György (1716-1717), Udvarhelyi Péter (1718-1719), Mátisfalvi János (1719), Vadasdi Ferenc (1720-?), Árapataki István (1780-1782), Gyárfás János (1801-1805), Böjte Miklós (1812-1815), Dáné Mózes (1816-1820), Miklósi Sámuel (1820-1857), Solymosi István (1857-1860), Jakó Antal (1860-1862), Sándor József (1862-1865), Kádár Domokos (1866-1873), Balázs Imre (1874-1887), Gábos Dénes lévita (1887-1910), dr. Veszprémi Ferenc (1910-1913), Sípos Árpád (1913-1960), Bartha Gyula (1960-1977), Krizbai Imre (1977-1990), Benefi Sándor (1990–).

 

Benefi Sándor

lelkipásztor

Írj egy hozzászólást