Cséje (Ceie) Marosvásárhelytől 40 km távolságra, Hármasfalu határában, a Cséje-patak mellett, a megye keleti peremén, elszórtan fekvő kis település. Csodálatos a – tulajdonképpen az erdő között meghúzódó – falucska, amelyben sok nyaraló épült az utóbbi évek folyamán.

Ma már sem iskolája nem működik, sem üzlete nincs a kis településnek. A gyermekeket az iskolabusz viszi a hármasfalusi iskolába, óvodába.

A falu 15 lelket számláló közössége Szolokma szórványgyülekezete.

Az istentiszteleteket, az iskolaépület egyik tantermében berendezett, meghitt imateremben tartják. Húsvéttól karácsonyig a hónap utolsó vasárnapján, nyáron kéthetente.

A 2009-es esztendőben – Tordai Lóránt, marosvásárhelyi vállalkozó adományának köszönhetően – Cséjében is megszólalt az 50 kg tömegű harang.

2012-ben az imaterem teljes felújítására került sor Dániel Attila és Ildikó, fiatal helybéli egyháztagok jóvoltából.

Írj egy hozzászólást